augusztus 17. hétfő

avagy miért késlekedem a hétvégéről szóló beszámolóval?

az egyik kedves rokon segítő kutyákkal is foglalkozik, nemrég láttuk a néhány hetes kölyköket - erről volt is itt szó... ennek kapcsán felmerült J-ben, hogy ha már világ életében vágyott egy (saját) kutyusra, miért tagadná meg magától? csak mert oda a tisztaság?

szóba került az ismerős alom egyik tagja (uszkár), de a lányok azért múlt héten ellátogattak a REX alapítvány menhelyére is... hétfőn pedig J-vel közösen mentünk ki... és bár a korábban szimpatikus eb már gazdira talált, mivel ideiglenes befogadónak jelentkeztünk, egy frissen érkezett szerencsétlen szőrcsomóval tértünk haza...

az erdőben találták, buszmegállóig elvitték stb. mire az alapítványhoz és onnan hozzánk került, kétséges volt, hogy életben marad... az autózástól nagyon fél, a pániktól erősen magához tért (ekkor gondoltuk először, hogy sátánnak nevezzük), de hazaérve már inni sem bírt, fecskendővel itattuk, tápláltuk...

nem fokozom az izgalmakat, most vadul támadja a billentyűzetet (nem szereti ahogy kopog), nyálazza a kezem, és szerintünk már az ágyra is szemet vetett (na azt már nem!)

az elmúlt 3 napban minden körülötte forgott, nem valószínű, hogy nem marad még 10 évet...

Ábel(zebub): kb. 2 hónapos, fekete kan keverék (terrier arc és méret - most még :))

pacsi

a világ nem csak RKC!

de azért sok sikert mindenkinek! :)

az unalmas blog hétvégére OFF
assassin üzemmód ON!

augusztus 12. szerda

ma elcipeltem néhány súlyzót az edzőterembe, ez a 28 kiló is egyfajta maximumot jelentett :)
ha már ott voltam, mozogtam is egy kicsit, váltott kitörések:

10 ismétlés: 16, 24, 32 kg
max:
20 ismétlés 48 kg
majd pár perc pihenő után:
54 ismétlés 32 kg

ez bőven elég is volt mára...

pacsi

augusztus 11. kedd

birkózás (földrevitel)

utána rápróbáltam még a max ismétlésszámú nyomásra 16 kilóval (hátha nagy intenzitású maxerő fejlesztésre kerülne a sor a közeljövőben ;)), 17/17 ismétlés lett... nem vagyok benne biztos, hogy a küzdelmekkel tarkított másfél órás edzés után teljesen hiteles ez a szám, de örömteli a szimmetria!

sikerült egy jó smr blokkal zárni a napot, szóval minden jól alakult...

és jönnek az első visszajelzések is tegnapról, hiszen a 3. hónapban már itt az ideje meghajtani a csoportokat rendesen... :D (végre J sem nevezte piskótának a terhelést, amit kapott :))

pacsi

augusztus 10. hétfő

egy kis baráti társaságnak tartottam mini/ismerkedő szemináriumot... mindenki számára meglepően jól alakult a dolog... a saját edzésemre sajnos már nem jutott így idő...

hamarosan betör a kettlebell a céges csapatépítés világába?

pacsi