felkészülésem

a level2 hétvégéje előtt már csak ma tervezem a súlyok finom mozgatását, hűséges olvasóim is megérdemelnek egy gyors beszámolót ennek kapcsán...

felkészülésem ez alkalommal komoly izgalmak és félresiklások nélkül történt (azaz nem tört szét semmim, bár igyekeztem is ennek esélyét minimumra csökkenteni...), a súlyom szállt el némileg a végén, de egyrészt ennek (már) csak közepes a jelentősége, másrészt vissza fogok érni a kategóriámba, ezen sem siránkozom... persze a megszokott nyavalyáimat hurcolom magammal, úgy mint instabil jobb térd, és nehezen kinyúló jobb könyök - sokat sérültem egy időben, na -, de ezek nélkül joggal gyanakodhatna mindenki, hogy nem is engem lát...

összefoglalva tehát, az erő sötét oldalán:
- nyomás a testsúly felével: nem. (így lesz mindegy, hogy 83,7 vagy 84,3 kg leszek péntek reggel) legalábbis általam szabályosnak ítélt MP módira még bőven nem...

elsajátított Jedi trükkök:
- pistol (aka. egylábas guggolás): igen.
testsúllyal vagy még inkább egy 8as golyóval a kézben (véletlenszerűen néha mondjuk leseggelek, és ez aggaszthatna is akár, lásd facilitáló szorongás a bejegyzés végén...)
- húzódzkodás +24 kg: igen.
ránthatnám magam még pár centivel feljebb, de akár a muscle-up is mehetne... :)
- snatch teszt: igen.
szombaton futottam ezen egy kört, nem vagyok ebben sem vadállat, de ok. kiegészítve a jobb kar/könyök lock-out helyzetére való kötelező odafigyeléssel...

- windmill, bent press, push press és jerk: lássuk meg. nem gyakorlom egyáltalán. mondjuk, hagyom, hogy megtanítsanak ezekre... :) (megbízható forrásból tudom, hogy nem könnyítem meg ezzel az életem, de minden nem fért bele, egy év múlva jobban passzolnék a keretbe...)

a társas facilitáció tényleg nem működik nálam, ebből lehet gond, de igyekezni fogok, és fejben nagyon ott leszek a hétvégén, szívom majd magamba az okosságokat, mint a szivacs!

egy hét múlva értékelés!

Robi RKC

nem könnyű kifejezni az örömet, amit az általam felkészített jelölt sikeres hétvégi szereplése jelent (gratula neki még egyszer, megdolgozott érte!), ez volt az.

lesz több/jobb poszt is,

de most hirtelen csak annyit, ha telefonon megkeres valaki egy "személyre" szóló ajánlattal - mert teszem azt, az RKC oldalon kint vannak az elérhetőségeim -, kérem legalább a (kereszt)nevem találja el...
meg persze feltétlen híve vagyok a személyi kultusznak, de "a Pável"-re való hivatkozásnak inkább olyan átgondolatlan érzete van ez esetben... inkább Péter nevével kéne itthon házalni... ;)

remélem tényleg egy szuper ajánlattal keresnek minket instruktorokat, és jobb körítéssel újra el fog jutni hozzám is a dolog... addig is morfondírozok azon, hogy talán nem véletlenül a telemarketing a legutáltabb szakma (bizony, még a politikusok is feljebb vannak...), pedig lehetne ezt is jól csinálni.... (bemutatkozni, megkérdezni, tudok-e épp beszélni... stb.)

indítsak szeptembertől telemarketing oktatást is? (lehet hogy maradok a súlyzóknál...)

pacsi.

(ráadásul Robzont méltató bejegyzést készültem ma írni...)

1 hét Juli

avagy július első hete...

szóval a lényeg: J "rövid" távolléte után újra itthon, hurrá. van ennek mindenféle következménye, de a blog jellegéből és a személyiségi jogok tiszteletéből fakadóan legyen elég ennyi :D

a szerda esti/csütörtök hajnali érkezésből tudtam, hogy nem leszek fitt a hét utolsó napjain, edzést nem is terveztem (aztán mégis).... a hétvégére pedig az együtt töltött időt próbáltuk maximalizálni (sikerrel), ekkor sem gondoltam, hogy mozognom kéne, de - gyenge idegzetűek most ráncolják a szemüket, mert ez a közbevetés csak az izgalom fokozás kedvéért került ide - szombaton sikerült szétvágnom a jobb mutatóujjam... nem kicsit, nagyon...

így kettlebellt a kezembe fogni egy hete nem tudtam! ma délután azért majd megpróbálom...

a múlt heti edéseket nem írom ki, egyre jobban mennek a kiírt feladatok... ezen a héten meg eddig csak kedden csináltam pár pistolt...

pacsi